Délmagyar logó

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr Még több cikk.

A vásárhelyi 3 Törpe

2009 februárjában hármas ikreknek adott életet a vásárhelyi Nánásiné Nagy Beáta, akikről legutóbb akkor adtunk hírt, amikor 2011-ben a nagyszülőkhöz készültek karácsonyozni. Azóta 4 év telt el, a kicsik már nagyok, elevenek, nem lehet tőlük szóhoz jutni. Édesapjuk, Nánási Róbert Törpéknek hívja őket.
– Nem ismernek meg, nagyon kicsik voltak, még gyerekágyban aludtak, amikor legutóbb nálunk jártál – fogadott a vásárhelyi hármas ikrek édesanyja, Nánásiné Nagy Beáta (30). Én sem ismertem meg őket: Róbert, Regina és Beáta, vagy ahogy édesapjuk, Nánási Róbert (37) nevezi őket, a Törpék nagyon megváltoztak. De a szíves látásban és a pletykában nem volt hiány, Regi és Bea rögtön elmondta: ők már megtanultak biciklizni, de 1 perccel idősebb bátyjuk ezt a tudást még nem sajátította el.

A 2009 februárjában született, most 6 és fél éves ikrek óvodába járnak. Ősztől mehettek volna suliba, de a szülők úgy vélték: ez még korai számukra; nagyon játékosak, elevenek, egy percig sem tudnak egy helyben ülni, egy tanóra 45 perce pedig teljesíthetetlen kihívás lett volna számukra.

– Szerettük volna, ha maradhatnak az óvodában, szakvélemény is megerősítette érzésünket, még nem érettek az iskolára. Idáig egy csoportba jártak, de a testvérek közti civódás ott is mindennapos volt – végül is a nap 24 órájában össze voltak zárva, otthon és az oviban egyaránt –, ősztől mindhárman külön csoportba járnak – mesélte Bea, aki hozzátette: a mostani nyár húzós volt, a hőség miatt alig lehetett velük bírni.

Petra, a nagytesó az ikrek között. Robika, Regina és Beáta eleven triót alkot. FOTÓK: Frank Yvette
Petra, a nagytesó az ikrek között. Robika, Regina és Beáta eleven triót alkot. FOTÓK: Frank Yvette

– Szeretünk óvodába járni, ott játszhatunk, és van gyurma is – árulta el a cserfes, névnapját ma ünneplő Regina, aki szülei szerint a szeméről, a pillantásáról is megkülönböztethető Beától – nekünk azért egyszerűbb volt az öltözékről, előbbi csíkos pólóban volt –, utóbbié szelíd, míg Regié huncut, provokatív. Ő a főnök hármuk közül, az akaratának mindig érvényesülnie kell. Zavarják, bosszantják egymást: Robi csendben elszórakoztatja magát, szívesen rajzol, míg a csajok belefirkálnak a „műbe", elveszik tőle a papírt. Öcsi, vagyis Robika elővette mappáját, és Frank Yvette fotós kollégámnak büszkén mutatta alkotásait. Ettől a „kiállítástól" a lányok is kedvet kaptak, és végül egy-egy rajzot tartva mindhárman pózoltak a lencse előtt.

– Nagyon szeretem őket, és bár van különszobám, velük vagyok, abban a helyiségben van az ágyam, ahol az övék. Este nem zavarnak, mindig hamarabb elalszanak, mint én – mondta Petra, a 7. osztályos testvér, akinek a kémia a kedvenc tantárgya, és tájfutóként ér el sporteredményeket.

– Semmiből sincs két vagy három egyforma nálunk – jelentette ki Róbert, aki a porcelángyárban 3 műszakban dolgozik, így nem tud annyira belefolyni a családi életbe, mint szeretne. – 6 hónapja vettem 12 üvegpoharat, mára kettő maradt. És mindenből háromszor annyit kell vásárolni – például hátizsák –, mert ha az egyiknek van, a másik kettő is kiköveteli magának. Azért Robikát letiltottam a körömfestésről... A megfázások, náthák idején gyógyszerből is háromszor annyi kell. Az anyagiak? Nehezen, de elvagyunk, kijövünk a pénzből. Nem panaszkodunk, mert másnak – tudjuk jól –, még ennyi sincs, mint nekünk.

Együtt a család. Róbert, az édesapa egyelőre Törpéknek hívja a hármasikreket, de lassan átter a Minyonokra.
Együtt a család. Róbert, az édesapa egyelőre Törpéknek hívja a hármasikreket, de lassan átter a Minyonokra.

Róbert elárulta, az ikreket Törpéknek hívja, de lassan áttér a Minyonra, ezt a filmet látták először, idén júniusban, moziban – se előtte, se utána nem voltak. – Még a Szegedi Vadasparkba szeretnénk eljutni a közeljövőben, remélem, sikerül – tette hozzá. A logisztika is problémás volt Nánásiéknál, volt, amikor kölcsön mikrobusszal utaztak húsvétolni a nyíregyházi nagyszülőkhöz, illetve két autóval – az egyik szintén kölcsön – mentek a piacra vásárolni. Négy éve 7 személyes Opel Zafirával közlekednek, ebben elfér az egész família.

Míg beszélgettünk, a lányok elhatározták, főznek valamit. Szempillantás alatt edényekkel lett tele a szoba, valamit elkezdtek „kotyvasztani". Meghívást kaptunk a vacsorára, de nem vártuk meg, míg az étel elkészül – majd „öcsi" legközelebb elmeséli, mit készítettek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2 milliós kárt okozott a tűz a vásárhelyi uszodában

A folyosón a férfiöltözőtől nincs áram, nem működik a szauna sem. Az igazgató szerint péntekre… Tovább olvasom