Délmagyar logó

2018. 05. 23. szerda - Dezső Még több cikk.

Hazaküldték az iskolából a 14 éves lányt, mert túl szűk volt a nadrágja

A 14 éves lány édesanyja szerint az egyenruha nadrágja rosszul állt volna a gyerekén.

Ellisha Oliver az iskola első napján az egyenruhájában ment iskolába, amihez egy új nadrágot vett fel. A 14 éves lány teljesen megdöbbent akkor, amikor az egyik tanára kizavarta az óráról, mondván, hogy túl szűk a nadrágja. A lány azt mondja, hogy szörnyű volt számára az első nap az iskolában - írja a Daily Mail.

A lány anyja elmondta, hogy ő mondta a gyerekének, hogy ne az iskolai nadrágot vegye fel, mert az túl nagy, és rosszul áll rajta, és vegye fel azt a ruhát, ami pont jó rá. A 36 éves anyuka hozzátette, hogy soha nem tapasztalt még ilyet ezelőtt, és szerinte ez nagyon megalázó a gyerekeknek.


Az iskola kitart a házirendje mellett, elmondták, hogy a gyereknek felajánlják, hogy átöltözhet, felveheti az egyenruhát, ha nem megfelelő öltözetben érkeznek az iskolába, vagy pedig szólnak a szülőknek, hogy vigyék haza a gyereküket.

Elmondták, hogy nem változtatnak az előírásokon, azt minden tanulónak ugyanúgy be kell tartania.



 

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Steve Wozniak nagyon elégedett az új Steve Jobs-filmmel

Steve Wozniak nagyon elégedett az új Steve Jobs-filmmel
Danny Boyle rendező a kritikusok szerint kitűnő munkát végzett: Aaron Sorkin 200 oldalas, főleg… Tovább olvasom